Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés)
A vers szókincse
Balassi nyelvezete igen régi magyar nyelv, ennek ellenére a mai olvasó is könnyen megérti, mivel viszonylag kevés olyan szót használ, ami végleg kikopott a nyelvből.
Mégis nagyon könnyű a verset félreérteni, mivel sok olyan szó van benne, ami Balassi korában mást jelentett, mint ma, nem is beszélve a számos szakkifejezésről, amelyek a vitézi életmóddal kapcsolatosak.
Vannak benne fogalmi archaizmusok, azaz olyan korabeli tárgyak nevei, amiket ma már nem használunk (pl. párduckápa, kopja), vagy a 16. századra jellemző cselekvések (pl. strázsát áll).
Vannak jelentésbeli archaizmusok, amelyek ma is létező szavak, de abban a korban más volt a jelentésük (pl. vitéz, holott, riad).
És vannak formai archaizmusok, azaz olyan hangalakok vagy nyelvtani elemek, amiket ma már nem használunk (pl. oskola, hévség, az végek, szablyákban, szerte-szerént ).
Ezek az archaizmusok idézik fel a mai olvasóban a 16. századi világ hangulatát, ezért nagyon hasznosak, csak épp ma már nem feltétlenül értjük meg őket.
Azokat a szavakat, amelyeket ma már nem használunk, vagy mára megváltozott a jelentésük, az elemzés során sorra meg fogom magyarázni.
Címértelmezés
Az Egy katonaének latin címe, az In laudem confiniorum azt jelenti, A végek dicséretére. Ez az latin cím egy életforma, a vitézi élet felmagasztalására utal, és valóban ez a dicséret a vers lényege: az önfeláldozó katonák hősiességének magasztalása.
A latin címből tehát előre tudjuk, hogy a versben a végek dicséretét fogjuk hallani egy katona szájából. A szerző ezzel nyíltan vállalja azt, hogy a műve szubjektív, elfogult: a végvári élet iránt elkötelezett katonaember dicséri benne a végeket.
Az Egy katonaének eredetileg csak alcím volt, amellyel Balassi a vers műfaját akarta megjelölni. Ez a műfaj nem más, mint a katonákról szóló dal, ének, amely gyakori műfaj volt már a 15-16. században is. A mi irodalmunkban is vannak katonaénekek, például az 1560-as évekből való Cantio de militibus pulchra, azaz Szép ének a katonákról című névtelen vers.
A cím alatt azért található nótajelzés, mert Balassi korában a költők még valamilyen dallamra írták a versszövegeket (pl. Bornemissza Péter vagy Tinódi Lantos Sebestyén is). A mintául vett dal kezdősorát maga a költő (esetleg a másoló) jegyezte föl.
Balassi idővel eljutott az énekversek írásától a szövegversekig, amelyek már nem egy adott dallamra készültek, de az Egy katonaének még énekvers, amely, mint a nótajelzésből kiderül, a Csak búbánat immár hagyatott énnekem, kiben elfogy életem nótájára íródott.
A vers műfaja, beszédhelyzete és hangvétele
Balassi az Egy katonaének címet eredetileg alcímnek szánta, és a vers műfaját akarta megjelölni vele.
A vers műfaja ezek szerint dal, a népdalokhoz hasonló katonaének vagy vitézi ének, de az irodalomtörténészek életképnek szokták tekinteni, mivel a katonák mindennapi életének jellemző, ismétlődő jeleneteit ábrázolja (erre a rendszerességre a „gyakorta” határozószó is utal).
Az életkép úgy mutatja be a mindennapi élet valamilyen tipikus alakját, helyzetét vagy eseményét, hogy a közös vonásokat hangsúlyozza.
Tehát nem egy konkrét alkalom leírását adja, hanem mindig általánosít, és a versben is ez történik. Bár úgy olvassuk, mintha Balassi egy-egy valóban megesett, igazi harcot írna le, valójában a végvári katonák életét jellemzi általánosságban, amely ilyen harcok sorozatából állt.
Más értelmezés szerint az Egy katonaének műfaja a latin címben van meghatározva: a vers lauditáció (dicséret), azaz óda.
Ódára utal az, hogy a költemény erősen szónokias és patetikus felütéssel kezdődik, és a felütésben a retorika szabályai szerint meg van jelölve a mű témája, amely a vitézi életről, a vitézi élet szépségeiről, nehézségeiről, és nem utolsósorban a hazaszeretetről szól
Emellett a vers zárlatában is az ódákra jellemző emelkedett hangú, többszörös költői felkiáltás található, és felépítésében is az ódák szerkezeti szabályait követi a vers.
De ha nem is tekinthető ódának az egész mű, mindenképpen van egy ódai kerete, az első és utolsó strófa, amelyekben a költő megszólítja a vitézeket. A felütésnek és a zárlatnak tehát sajátos beszédhelyzete van, így ez a két versszak elkülönül a többitől és keretet alkot.
Ebben a két strófában a lírai én a vitézekhez beszél többes szám második személyben, míg a vers többi része harmadik személyű, és a lírai én a vitézekről beszél benne az olvasónak.
Ahol harmadik személyben beszél Balassi a vitézekről, ott egy kicsit hátrébb lépve, messzebbről szemléli és festi le az életüket. Mi lehet ennek a nyelvtani váltásnak a jelentősége?
A keretversszakok (első és utolsó strófa) jelzik azt, hogy aki jellemezni fogja a vitézeket, attól nem áll messze ez a téma, mivel ő maga is közülük való, így jól ismeri őket, jól ismeri mindazt, amiről írni fog.
Ez eddig rendben is van, de miért nem folytatja Balassi második személyben a verset, miért vált át harmadik személybe? Azért, mert ha második személyben dicsérné a vitézeket (sőt, teljesen azonosulna velük, és első személyben fogalmazna), akkor a magasztaló szavak hiteltelenné válnának. Miért?
Mert ha bennfentesként (első vagy második személyben) beszél, akkor a dicséret nem más, mint önreklám. Hátra kell lépnie és kívülállóként kell beszélnie (harmadik személyben) ahhoz, hogy leírása elfogulatlannak hasson. A nyelvtani váltás tehát a hitelesítés eszköze.
Az említett ódai hangvétel nemcsak a keretversszakokra jellemző, hanem a középső strófára is (tehát lényegében az összes pillérversszakra).
Az ódai műfajokban, különösen a himnuszban szokásos az is, hogy a dicsőítést a magasztalt személy cselekedeteinek méltatásával indokolja a szerző. Ez az indoklás Balassinál is megvan: a nyitó sor állítását a pillérközökben igyekszik alátámasztani, ahol életképszerű jelenetekben jellemzi a vitézi életmódot.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
Hozzászólások
Balassi Bálint: Egy katonaének (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>