Balassi Bálint: Adj már csendességet (elemzés)
Ezután a 7-8. versszakban (a vers harmadik egységében) egyfajta összegzés következik, útjelző konklúzió, ami nem egyszerűen csak retorikai kellék, hanem a könyörgés belső logikája is megköveteli.
Elvégre a könyörgés azért történik, mert a költő szeretne kikerülni egy lélektanilag elviselhetetlen állapotból. Az érvelés célja az volt, hogy kikényszerítse a körülményei fölött uralkodó felsőbb hatalom, azaz Isten segítségét a cél eléréséhez.
Miután a célt sikerült elérnie, teljesen logikus és természetes dolog, hogy egyrészt rögzíteni akarja, hogy elérte ezt az eredményt, másrészt meghatározza, hogy ezután milyen magatartást fog tanúsítani. Az is hiteles lélektanilag, hogy ki akarja fejezni örömét, háláját, felszabadultság-érzését, amiért könyörgése eredményes volt.
Így a verset lezáró két strófában egyfajta érzelmi feloldódás történik: a könyörgés folyamata nyugvópontra érkezik, lélektani kiteljesülés következik be. Balassi fohásza itt már szelídebb, bensőségesebb hangvételű. Érezhető, hogy hite, bizakodása az isteni kegyelemben újra megerősödött.
A 7. versszak az első két strófában megfogalmazott állapotrajzot és az érvelős rész kéréseit foglalja össze, s visszatér a könyörgő formula is:
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát;
Persze azt látjuk, hogy az állapotrajz és a kérés helyet cserél, más sorrendben jön, mint a vers egészében. Előbb van a kérés, és utána a költő állapotának leírása (nyisd fel hát – nyomorult fejemnek).
Balassi itt az Istennel való „szövetség” bensőséges, szelíden kérlelő hangnemét használja.
Figyeljük meg, hogy itt már nem hagyja el a következtető kötőszót, csak épp nem az irodalmias változatát használja, hanem a köznapi, családias, társalgási változatát: „Nyisd fel hát karodnak”…
A másik fontos változás a bevezető részhez (az első két strófához) képest, hogy ott a vers alapigéje határozatlan tárgyias alakban szerepelt („adj már”), itt azonban határozott tárgyias formában tér vissza: „add meg”.
Ez a határozottság azzal függ össze, hogy míg a vers elején Balassi még türelmetlen és kétségbeesett volt, addig itt a végén már a magasba emeli a tekintetét, és szövetségest kereső emberként beszél Istenhez, nem szolgaként (a párbeszéd persze egyoldalú, hiszen a címzett nem egy személy, aki válaszolni tudna Balassinak).
Itt a 7. strófában a metaforika is sokkal konkrétabb, életközelibb, személyesebb, szinte testközeli lesz, és a könyörgő ember (a költő) életére, az életének, vagy inkább létezésének egészére vonatkozik.
Ennek a versszaknak kulcsszava a letört szárny, amely a költő nyomorúságos életét jelképezi, testi-lelki tehetetlenségét, „szárnyaszegett” voltát.
Balassi azért könyörög, hogy Isten nyissa meg hatalmas markát és szórja rá áldását, ne kelljen fogoly madárként vergődnie. A lelki szabadságot, amire ő vágyik, csak Isten adhatja meg, nem az ember vívja ki magának. Isten dönti el, hogy mit tesz az emberrel, ő a cselekvő, az ember pedig ki van neki szolgáltatva. Szerencsére Isten szereti az embert és egyetemes terve erre a szeretetre épül.
A 8. strófában végül ígéretek hangzanak el, hogy milyen lesz Balassi magatartása, ha Isten „tartja magát a szerződéshez”:
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván, bú s kín nélkül!
Láthatjuk, hogy a felszólító módú igék („áldjalak”, „imádjalak” stb.) itt már a költőre magára vonatkoznak, és Isten iránti háláját fejezik ki, akinek elnyerte az irgalmát.
Tehát Balassi előrevetíti, hogy Isten megbocsátja bűneit, és halálakor üdvözülni fog, azaz a mennybe jut majd.
Ugyanakkor itt a zárlatban nem a halál a hangsúlyos: Balassi nem meghalni akar, hanem élni és megtisztulni. Igaz, a repülés képében van valamiféle felfelé törekvés, de ez nem a halálba való igyekvést jelenti.
Ez azért lényeges, mert a vers vége egy hagyományos könyörgés sablonbefejezésének is tűnhetne, csakhogy nem az. A liturgikus könyörgésfajtákban, pl. a napzáró zsolozsmák utolsó strófáiban található hasonló befejezés, amely egy adott mintát követő végfohász szokott lenni. Van azonban egy nagy különbség a zsolozsmák szövege és Balassi verse között. Mert mit is kér a költő?
Balassi erényes („vétek nélküli”) életet kér, olyan életet, amelyet Isten is méltányol, és amely neki is megadja a vágyott lelki nyugalmat, a belső békességet. Ezzel szemben a középkori könyörgések az öröklétet, a halál utáni üdvözülést kérik.
Balassinál sincs kizárva a túlvilág a versből, de nem is hangsúlyos. Írja persze, hogy „bú s kín nélkül” szeretne meghalni, azaz szenvedés nélküli, emberhez méltó lezárását kéri az életének, de elsősorban nem a halált és a mennyek országát kívánja, hanem egy erényesebb, jobb életet.
Nyugodt lélekkel, tisztán („vétek nélkül”) szeretne meghalni, ami az erényes élet következménye szokott lenni. A léleknek ezt a könnyűségét és tisztaságát a „repülvén”, „élvén”, „nyugodván” határozói igenevek fejezik ki.
A költő tehát életet kér, s nem halált. A „kit jól gyakorolván” fordulat is erre utal, hiszen az életet akarja „jól gyakorolni”, azaz helyes módon élni. A bujdosó, céltalan, értelmetlen léttől szeretne megszabadulni.
Az erényessé lett élet jutalmaként a mennyországot úgyis elnyeri, amikor meghal. Ez hitének része, és magától értetődő, megszokott eleme a keresztény világképnek. Nincs rá szükség, hogy Balassi ezt külön kihangsúlyozza. Azt azonban kiemeli, hogy egy bűn nélküli, Istennek tetsző életet szeretne.
Milyen magatartásideál ez? Németh G. Béla szerint a sztoicizmus eszménye jelenik meg a versben.
A sztoicizmus egyik alapeleme az a magatartásideál, amely a vétek nélkül leélt, erényes életet állítja szembe a halál rettenetével és a bűnös élet zűrzavarával.
Persze, a sztoicizmus nem része a kereszténységnek, és érdekes, hogy ez a magatartásforma egy istenhívő, keresztény világképbe van belehelyezve.
Merthogy a versben megjelenő istenhit egyértelműen keresztény. Bár az utolsó sorok világképe lehetne teista, deista is, hiszen a reneszánsz idején lendült föl az ún. természetes teológia, de a vers egésze (főleg az érvelés) egyértelművé teszi, hogy ez a mű a keresztény valláshoz kapcsolódik. Ráadásul a kereszténységnek nemcsak a reformáció kori válfajához, hanem a késő középkori válfajaihoz is.
A költő tehát nemcsak túlvilági boldogságért könyörög, hanem egy sztoikusan elképzelt, eszményi földi boldogságért is élete hátralevő részére.
Befejezés
Balassi megrendítő, szép verse az emberi lét alapkérdéseiről szól: az élet értelméről, halálról, bűnről, szenvedésről, az Isten-ember kapcsolat mibenlétéről. Mindezt a végsőkig letisztult fogalmakkal, ugyanakkor nagyon érzékletesen, erőteljes képi világgal jeleníti meg.
Néhány évvel az Adj már csendességet megírása után, pontosan 1594-ben Balassi ott harcolt az Esztergom várát ostromló seregben (a magyarok ki akarták űzni a várból a megszálló törököket). Egy roham során a költő lábát ágyúgolyó sebesítette meg, és az őt kezelő borbély (abban az időben a borbélyok foglalkoztak a seborvoslással) gondatlansága miatt elfertőződött a seb.
Balassi magas láz és iszonyú fájdalmak közepette halt meg, de még halálos ágyán is könyörgő verset írt Istenhez. Ebben az utolsó versben már nem az életéért könyörgött, hiszen sok katonát látott hasonló kínok közt meghalni: tudta, hogy itt a vég. Már csak bűnei bocsánatáért könyörgött.
Utolsó szavait az őt ápoló szerzetes papírra vetette. Így szóltak: „Te katonád voltam, Uram, és a te seregedben jártam.”
Hozzászólások
Balassi Bálint: Adj már csendességet (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>